Bejelentkezés

Történelem

Történelem:

 

A Habonim Dror magyarországi történelme három jól elkülöníthető korszakra oszlik és egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza. Mindhárom szakaszát más-más politikai rendszer, más működési forma és természetesen különböző tagok és generációk sora jellemezte, és mindhárom időszakban másfajta működést kiváltó okot vélhet fölfedezni, a múltban - és a mában - kicsit jártas érdeklődő. A Habonim Dror először 1930 és 1948 között működött, kezdetben két különálló szervezetként Dror illetve Habonim néven. A szervezetet ideológiáját és működését erre az időszakra a cionista mozgalom szóval definiálhatjuk. A fiatalok előbb Izrael államának megalakulásában segédkeztek, majd a II. világháború előtt és alatt a már rengeteg taggal rendelkező mozgalom a zsidók Izraelbe való menekítésével tevékenykedett. A háborút követő szovjet uralom alatt, mint minden szervezetnek, a Habonimnak is el kellett hallgatnia, amire azonban csak néhány éves illegalitásban való működés után került sor.

 

Az 1989-es rendszerváltás adta új lehetőségek megteremtették az 1999-ig tartó fénykornak nevezett periódus feltételeit: a fiatalok tömegesen kezdték keresni gyökereiket, így a kezdeti 30-40 főből hamar ért el a szervezet olyan sikereket, mint 100-120 fős táborok évente háromszor nyolc-tíz külföldi habonimossal és tíz év alatt öt izraeli saliach segítette munkánkat. A korszak végét elsősorban a kezdeti lelkesedés lankadásával magyarázhatjuk, illetve azzal, hogy a XXI. század elejére már mindennaposnak számított a zsidósággal való találkozás a hétköznapokban, és a zsidó fiataloknak sokkal több alternatíva kínálkozott zsidóságuk, identitástudatuk megtalálására.

 

A mozgalom újjáéledése pár régi tag kezdeményezésére jött létre, akik egy régen megszeretett, felszabadultan és rugalmasan működő közösséget hiányoltak, amely egyszerre köti le szórakoztató és oktató tevékenységével építő módon le tagjait. A 2002-ben újonnan összeállt lelkes kis csapat tehát - egy éves csendes háttérmunka után - az előző időszakban is használt helyiségben 2003-ban nyitotta meg újra a Habonim Dror Magyarország kapuit, és azóta fáradtságot nem kímélve dolgozik azon, hogy ez a korszak jelentse a Habonim Dror Magyarország jövőjét és természetesen a jelenlegi friss tagok és érdeklődők mindennapjait.

 
< Előző   Következő >